Kattog az agyam napi sok órában, hogy mit hogyan kellene felmérni-feldolgozni-dokumentálni. Most épp az egyenruháknál és a sisakoknál tartok. A legszebb az lenne, ha mindent sikerülne körbefotózni. Délután emellett döntöttünk, úgyhogy nekifogtam próbababát keresni.
Elég hülyén nézne ki, ha egy ilyen lógna ki a zubbony alól...
Nem tudom, hogy mi lenne jobb, a teljes alakos vagy a szabóbaba. Mivel sok egyenruha hiányos, ezért egy ezüstszín modern próbababával eléggé idétlenül mutatna egy zubbony, ahogy alul pucér a baba... A szabóbabát választottuk végül. Az egyik legelegánsabb, ráadásul még később is lehet használni, elvégre holnap érkezik az új (használtan árverezett) varrógépem.
Szóval szabóbaba és bábufej a sisakokhoz és a mindenféle sapkákhoz.
Míg altattam a legkisebbet, hirtelen apám arca villant elém, ahogy arról beszél, hogy szükség esetén adjunk el mindent. Egy kövér könnycseppet látok a szemében. Mégis-mégis... ilyenkor muszáj kitartani és tovább csinálni az egészet. Egyrészt szükség van rá, másrészt pedig nem szabad ennyire ragaszkodni a tárgyakhoz. Még így is marad elég dolog. A könyveket megígértem, hogy az utolsó darabig megtartjuk. Eddig két szoba minden fala van velük tele, de rengeteget hiányolok. Úgyhogy újabb könyvespolcokat fogunk szerelni - az az érzésem...
Legutóbb erről beszéltünk...