ezustvereb

Az Ezüstsas 2008 végén leszállt. Azzal próbálok boldogulni, ami maradt utána. Mondhatni, rendezem, eladom a hagyatékot.

Legutóbb erről beszéltünk...

free counters

Vendégjárás

2010.01.29. 13:54 | 21 hónap | 16 komment

Reggel villámgyorsan elhessintettem a pormacskákat, letöröltem a mosdó fölötti tükröt, meggyúrtam a pizzához a fűszeres tésztát és megköszöntem Nanapának, hogy felszeletelte a kolbászt.

Ez eddig ezustverébileg marhára nem érdekes, ellenben megsúgom, hárman érkeztek A Múzeumtól kimondani a végső verdiktet - bolond volt-e apám. A reggeli alvásidőt kihasználva épp a padláson kutattunk, mikor a kutyák veszett ugatására kinéztem, és láttam a zöld mikrobuszból kimászó sapkás emberkéket. Egyben meglepetten konstatáltam, hogy az elmúlt három évben elmaradt összes havazás most pótolódik.

Cipőhúzás, kabátlevéltel. Megérkeztek, az olimpiai fáklyát felkaptam az előkészített tepsik mellől, és egyre beljebb vezettem őket a lakásba. Nanapa közben három másik helyett pakolt a padláson, majd mikor rájött, hogy nem érek vissza a padlásfeljáróhoz, ő is lelétrázott.

Az egyenruhákon nem volt sok mutogatni való, végignézték őket, és néhány jelentős hümmentés után engedélyt kértek, hogy majd az "egyenruhás kolléga" is tiszteletét tehesse. A kardok és tőrök egy részének a megtekintése után a hidegfegyveres kollégák is szóba kerültek, majd haladtunk tovább.

Hideg szóda, meleg szóda, kávé. Közben a numizmatikus elkezdte bogarászni a dobozokat, és néha ő is hümmentett. Szétpakolt, összepakolt, minden visszakerült - ezúton is köszönöm. Sőt, kiválogatott az asztal sarkára egy kis kupacot a javából. Mindről elmondta, hogy mi, majd egy lajtabánsági emlékéremre szerényen rákérdezett, hogy félretenném-e.

A képek között is volt pár, míg egy kifejezetten nem gyűjtött darabról - dédnagyapám egy bizonyítványa - derült ki, hogy érdekes. Emellett előkerült még pár kézzel írott dolog, pl. egy napló is.

Úgy láttam, hogy az urak nem érezték hiábavalónak a mai délelőttöt. Mint ahogy én sem.H Hogy kinek is kellene köszönni? Mindenkinek. És talán MTi-nek? :)

Címkék: múzeum látogatás

A bejegyzés trackback címe:

https://ezustvereb.blog.hu/api/trackback/id/tr741712427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2010.01.29. 17:19:39

No mégegyszer - az első elszállt...
Örülök, hogy a találkozó létrejött - és bízok benne, hogy Te jól fogsz járni :)
Ki járt nálad? Írj csak nyugodtan iniciálékat - ismerem őket :)

MTi 2010.01.29. 17:43:08

@21 hónap: Igen: IP a fényképek szakértője, SzN levéltáros és SG a numizmatikus :) Talált, - süllyedt?

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.01.29. 17:59:45

@MTi: Az Ön nyereménye egy fél pár alig használt női műselyemharisnya 1937-ből :)

MTi 2010.01.29. 18:52:30

@21 hónap: Remélem, legközelebb már hozzák a csillogó aranytallérokat és csilingel majd a pénztárgép :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.01.29. 19:00:59

@MTi: A gondolattól azért kicsit elszorul a torkom. Pedig ma sütött a nap. Ha olvastad az ezustsast, akkor érted, mire gondolok.
Mikor megérkeztek, szakadt a hó. Mire leértem, ragyogóan sütött a nap...

MTi 2010.01.29. 19:04:32

@21 hónap: Igen, olvastam és értem, mire gondolsz. A választás a tied, te döntesz - szerintem már döntöttél is, felállítottad a fontossági sorrendet...

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.01.29. 19:52:39

@MTi: fel. Egyébként volt egy vicces jelenet is. Herr Magtakács épp mászott le a padlásról, miközben az ebédet pakoltam ki a sütőből. Egy ismerős csusszanáshangot hallottam, és mentem elkapni a létrát.
Azóta pontos birtokában vagyok az említett úr teljes alulnézeti képének, mert amíg lemászott, fogtam a létrát. Ami egyébként nem mellesleg ferde, és kb. 80 fokos szögben áll. Szegény nagyon hajtogatta, hogy csak toljam vissza a lajtorját, de ha ezt megteszem, gondoskodom Botond hosszú távú egyeduralmáról. Így kénytelen volt visszacsimpaszkodni, majd végül sikeresen lemászott.
A levéltári munkát egyúttal átsorolta az extrém sportok közé :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.29. 20:26:03

Hurrá!

@21 hónap:

Tekintsd egyfajta jelnek és jóváhagyásnak a napsütést.

Megátalkodott materialista g*ci vagyok ugyan, de emellett hiszek abban, hogy bizonyos kommunikáció zajlik köztünk és köztük. Sanos, csak egyirányú - vagy legalábbis én nem tudom, hogy Anyám odaátról veszi-e az üzeneteimet. De hogy én igen az övéit, ez szinte biztos.

No de lapozzunk.

Szóval örülök az urak látogatásának. Most rajtad a sor, döntened kell.

Jól fogsz dönteni, érzem.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.29. 20:28:30

De a legfontosabb: milyen volt a pizza?! És kaptak hozzá kortynyi száraz veresbort vagy szolgálatban voltak?

:-)

wraith42 2010.01.29. 21:18:14

Esetleg a Lajtabánsági emlékéremről kaphatunk valamikor fotót, ha nem túl nagy kérés? Nagyon szép és ritka kitüntetés.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.01.29. 23:02:55

@tiboru: kolbászos némi foghangyával. Ízlett, ennyi kard mellett szerintem nem merték volna mondani, hogy nem ;)

Ren, lesz, csak jussak levegőhöz. Most találtam egy CD-t tele katonaképekkel, saját termésből. Ha előkerülnek az eredetik, akkor még boldogabb leszek.

wraith42 2010.01.30. 01:06:54

@21 hónap: nem sürgetés volt, így se semmi meló amit felpakolsz. Csak megköszönni lehet az eddigi fáradozásaidat is. Én csak a bejővő fotóim szkennelésével is jól el szoktam szórakozni...:)

MTi 2010.01.30. 09:31:28

@21 hónap: Ettől szép, és kicsit izgalmas is az a levéltáros szakma :) aztán pálikázgatás közben lehet mesélni az andekdotákat. :)
Meg persze attól is szép, ha az ember olykor-olykor felfedez néhány olyan dokumentumot, amit fontosnak vél. Persze, aztán legtöbbször kiderül, hogy az rajta kívül a kutyát nem érdekli - sajnos :(
Hát ha még látnád, mi hogy dolgozunk - szinte bányászfelszerelésben! saját fűtetlen, villanyvilágítás nélküli levéltári raktárainkban :( Hogy rendes raktárakat építsenek, arra már a komcsi világban sem volt pénz - hát még ebben a keleti vadkapitalizmusban :(
Bocs, nem is untatlak tovább a szerbiai/vajdasági levéltári hállózat áldatlan állapotával. Megyek, Anya dolgozik, ezért ma Apa főz - természetesen bab lesz cseréptálban.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.01.30. 09:35:37

@MTi: na, de akkor legalább nem fogsz fázni :))

vén betyár 2010.02.03. 07:43:03

@tiboru: Ez nagyon-nagyon szép volt!