ezustvereb

Az Ezüstsas 2008 végén leszállt. Azzal próbálok boldogulni, ami maradt utána. Mondhatni, rendezem, eladom a hagyatékot.

Legutóbb erről beszéltünk...

free counters

Heti jelentés

2010.02.21. 09:58 | 21 hónap | Szólj hozzá!

Eltűntem, elnézést. A múlt hét óta rendeződnek a dolgok, már csak a cég számlázását kell gatyába ráznom. De ez nem tartozik ide. Ellentétben a következő, igen jó hírekkel.

A legjobb, hogy csütörtökön megalakult a Reprint Kiadó Kft. Ez már csak azért is jó, mert elkezdjük szépen apránként kiadni a hagyatékban lévő dolgokat. A másik, hogy így mindkettőnknek van alibink arra, hogy miért is járkálunk antikváriumba. Azaz kocsmába, ahogy a nagybátyám és apám nevezte. Merthogy mi úgy járunk antikváriumba, mint egy becsületes kőműves a kocsmába. És kb. annyit el is verünk ott...

Egyszóval a következő héten meglesz a bejegyzés, és indul a bolt. Persze túl nagy biznicre nem számítok. Akkora forgalmat kellene összehozni, hogy lehetőleg megmentse a gyűjteményt, azaz ne kelljen túl sok darabtól megválni. Na meg egy kiállítóhelyre való aprópénz sem ártana néhány éven belül. Meg egy űrsikló és egy törölköző, amiben majd meg tudom törölni a bilibe lógó kezem.

Ma reggel egyébként megkaptam a hivatalos kézzel írt levelet, miszerint A Múzeum megvenne pár dolgot. Többek között a Lajtabánsági Emlékérmet is. Ha elfogadják az árat, akkor ők a nyerők, ha nem, akkor az eddigi érdeklődők jönnek sorra. Egyébként ezúton jegyezném meg, hogy egyáltalán nem tartom bántónak, ha egy-egy gyűjtő valamelyik itt megjelenő darab iránt érdeklődését fejezi ki. Kaptam ilyen témájú leveleket, és mindenki csak óvatosan mert kérdezni. A kacatok - akik olvasnak egy ideje, tudják, hogy ez a szó nálam mit jelent - szépek, értékesek, szeretem őket. De nem ragaszkodom hozzájuk. Attól, hogy kikerülnek a kapun kívül, a fejemben és itt a blogon még megmaradnak. A portörlés jogát pedig szívesen átadom.

Az elmaradt posztokat nem fogom pótolni, hanem újakat készítek elő. Ezúton is elnézést kérek a hűséges olvasóktól, hirtelen sokminden szakadt a nyakamba. Február maradékára maradnak a kitüntetések. Utána, ha sikerül tejüveget vágatni a lámpákba, akkor jöhetnek ismét a saját fotók. Fényképezés közben pedig egyik kézzel rajzolok, a másikkal meg hőtechnikát számolok. Éljen az iskola májusig...

Közben Tiboru kibédi posztjához kapcsolódóan is megjegyezném, hogy március 12-16 között végre megint eljutunk a hegyek közé. Immár két gyerekkel, meg az apjukkal. A sóvidéki népes olvasótábort pedig ezennel felhívom egy saját falum szépsége fotóversenyre, hiszen az idei Népi Építészeti Tudományos Diákkör táborának megvendégelési joga a tét :)

Címkék: gondolat

A bejegyzés trackback címe:

https://ezustvereb.blog.hu/api/trackback/id/tr141777487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.