ezustvereb

Az Ezüstsas 2008 végén leszállt. Azzal próbálok boldogulni, ami maradt utána. Mondhatni, rendezem, eladom a hagyatékot.

Legutóbb erről beszéltünk...

free counters

48-as díszérem

2010.01.03. 20:12 | 21 hónap | Szólj hozzá!

kitüntetést a Magyar Államrendőrségnek és a Magyar Honvédségnek azok a tagjai kaphatták meg, akik 1848 szellemének a rendőrség, illetve a honvédség körében való kiépítése terén a legeredményesebben működtek közre, továbbá akik az 1948-as centenáriumi évben a demokratikus tudat és a szakképzettség fejlesztésében jelentős eredményeket értek el.

A köztársasági elnök alapította a 4.184/1948. számú elhatározásával és a belügyminiszterre, illetve a honvédelmi miniszterre ruházta az adományozás jogát. A kitüntetést csak a centenárium évében lehetett adományozni. A kitüntetés leírása:
A "48-as díszérem" bronzból készült, szabad formájú érem. Legnagyobb magassága 45 mm, szélessége 35 mm. Első oldalát Petőfi Sándor félbalra néző, domborművű arcképe díszíti. A dombormű bal felén "Petőfi", jobbról "Sándor" felírás olvasható. A kör alakú forma fölötti rész zománcozott, ahol egy 10 x 16 mm átmérőjű babérkoszorúban a "100" évszám, ettől jobbra egy lángnyelves és Kossuth-címeres, míg balra egy nemzetiszínű zászló látható. A hátlap körformája díszített. A kör peremszélét 4/5 részéig egy 4 mm-es szalag szegélyezi. A szalagon "A néppel tűzön-vízen át" Petőfi-idézet olvasható; közepén a barokk Kossuth-pajzs, fölötte az 1948., alatta az 1948. évszám adható.

A Díszérem szalagjának alapszíne tűzpiros, szélessége 40 mm. A középen végigfutó 20 mm széles, tűzpiros sávot kétoldalt 10 mm széles, felülről a szél felé fehér, a széltől a közép felé pedig piros és zöld lángnyelv szegélyezi. Az érem háromszög alakban összehajtott szalagon viselendő.

E kitüntetést összesen 2930 személynek adományozták; ebből:
a köztársasági elnök adományozta              10 személynek
a belügyminiszter adományozta               1937 személynek
a honvédelmi miniszter adományozta        983 személynek.

Forrás: A Magyar Népköztársaság kitüntetései - szerzői munkaközösség, Közgazdasági és jogi könyvkiadó, 1979

Az 1948-ban alapított kitüntetést a rendőrség és a honvédség tagjainak kizárólag a centenárium évében adományozták. Miniatűrrel díszített szalagsáv tartozott hozzá.

Ebből volt a kezdetkor 6 darab. Az elsővel megfizettem a tanulópénzt, a többi viszont szép áron kelt el.

Frissítés 2010.01.13.: a hatból 5 elkelt, egyet egyelőre tartogatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ezustvereb.blog.hu/api/trackback/id/tr561631162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása