ezustvereb

Az Ezüstsas 2008 végén leszállt. Azzal próbálok boldogulni, ami maradt utána. Mondhatni, rendezem, eladom a hagyatékot.

Legutóbb erről beszéltünk...

free counters

Heti jelentés

2010.02.07. 20:35 | 21 hónap | 7 komment

Sok minden történt a héten, persze a legfontosabb a már sokat emlegetett nyuszijelmez volt. Iszonyatosan jól sikeredett, és végre rengeteg szabadidőm (kétgyerekes anyánál inkább a nonszensz kategória) szabadult fel.

Kevésbé jó hír, hogy a kedves barát, aki a hitelező, megírta az első nyolc napon belül fizessetek vagy indul a per című bohózatát, amit kézhez is vettünk. Sebaj, az ügyön rajta vagyunk. Szerencsére az életbiztosítások hamarosan fizetnek, az már egy jelentősebb könnyítés lesz - bár még nem jelenti a dal végét. Egyébként ők azok a kedves ismerősök, akik felháborodtak, midőn a temetésen megkértem őket - saját magam számára is meglepően higgadt modorban, - hogy azonnal kapcsolják ki a kamerát, mert azért nemá'... Egyébként a baráti pár hölgy tagja nem sokkal az eset után felajánlotta anyámnak, hogy visszanézheti - neki vették fel, mert őt akkor épp műtötték.

Nos, visszanyelve a gombócot, valami sokkal jobb dolog is foglalkoztatott a héten. Úgy tűnik, hogy a reprint sorozat meg fog indulni, méghozzá nem is olyan sokára. Kiadványosom a munkámból eredően van, szegény most egy kis levegőhöz is jutott, mert elvileg a végére értünk a könyvnek, amit fordítottam. Nyomda is akad, talán kettő-három is, a honlapos ember pedig az egyetemi legjobb barátom. Talán az egyetlen. Nem csak azért, mert kevesen álltak velem szóba, hanem azért is, mert az egyetlen, akivel soha nem akartuk egymást megfektetni, mégis tűzön-vízen kitartottunk egymás mellett. Ilyen is van, igenis.

Nos, mindemellett pedig kedden kezd bejegyződni a reprint kiadó, valahogy így, ezen a néven. Kéretik addig is nem elplagizálni a nevet, mert attól iszonyat durcás lennék.

Gondolom, sokak számára meglepő, hogy rinyálok a tartozás miatt, és mégis belecsapok a cégalapításba. Végigszámoltam mindkét utat. A legrosszabb forgalmat számolva is kb. annyira jövök ki a kiadóval, mintha ezt a pénzt visszatolom a hitelezőnek. Ergo legalább teszek valamit, és nem vakarózok, hogy honnan szedjem elő a többit.

Közben a terjesztésen is agyalunk. Nem hinném, hogy magyar terjesztőt megkeresnék magamtól, mert most ezen az úton spórolva tudom az árakat a normális határokon belül tartani. Ellenben nézegettem/-tük a vatera-teszvesz-addel-ebay-amazon díjakat, és valószínűleg fel tudjuk majd tenni a jobb kiadványokat akár a nemzetközi oldalakra is. Már csak egy usákos céges számla kell, mert anélkül az amazon nem áll velem szóba.

Ja, és a tem-tük témához: a Kedves a kérdésemre, hogy velem tartana-e, igent mondott. Ez meglepő számomra, mert általában egyedül szoktam intézni a dolgaimat. Egyrészt a született asszociális tulajdonságaimból kifolyólag, másrészt azért, mert nem nagyon mernek mások velem együtt belevágni a hajmeresztő dolgaimba. Hozzá tartozik az is, hogy mióta apám meghalt, csak ő van, akiben igazán megbízhatok, akire akkor is számíthatok, ha épp a sokdarabos tányérkészletet töröm miszlikre. Ettől függetlenül egyáltalán nem volt magától értetődő a dolog. Nem csak azért, mert alapvetően külön kasszán élünk némi közös metszettel - félreértés ne essék, ez mindkettőnk kívánsága volt, és ez nekünk így jó - hanem mert már így is rengeteget dolgozik.

Egyszóval amikor a kiadóval - állati fellengzős megnevezése egy laptopnak, egy szkennernek és egy halom papírnak - kapcsolatban beszélek, akkor mindig kettőnkről van szó. Csak a miheztartás végett.

A jövő heti kitekintésben szerepel egy második látogatás a szakgárdától, rengeteg fotózás, főleg most, hogy beállítottam Benőhöz további 2000 Wattot. A Kedvesnek persze csomókban hullik a haja a várható villanyszámla miatt, míg én szentségelek a fehéregyensúlyon és rekodgyorsasággal öltöztetem szegény Benőt...

Nos, itt tartunk. Közben nyakig ér a hó, és kezdődik a következő félév. Valószínűleg a fényképezőre támaszkodva, ceruzával a kezemben fogok aludni, annyi rajzolós tárgyam lesz. De megígértem, hogy elvégzem a sulit. Mára ennyi jutott eszembe, kérek engedélyt lelépni.

Címkék: gondolat

A bejegyzés trackback címe:

https://ezustvereb.blog.hu/api/trackback/id/tr701737484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2010.02.08. 15:08:27

Katona-jelmezt - azt hiszem - egyszerűbb lett volna :)
Kitartást kívánok, a holnapi vendéglátásról pedig beszámolót kérek :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.02.08. 16:20:00

@MTi: egyelőre még alacsony a gyermek fertőzöttsége, bár a "nagypapa kincsei" nagyon izgatják. Viszont jó fej, nem hordja szét, mindent tudok a nappaliban tárolni anélkül, hogy veszélyben lenne.
Ez azért egy 4 évesnél szerintem nem rossz ;)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.08. 19:35:49

Aszociális (asszociális) - mármint te?!

Hm, mindeddig jó emberismerőnek tartottam magam...

A hitelező kedves családi barátról pedig... á, inkább nem írom le.

MTi 2010.02.08. 19:39:01

@tiboru: szakmai ártalom? :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.02.08. 20:06:11

@tiboru: maradjunk az antiszociális kifejezésnél ;)
Az emberismeret... az mit jelent?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.08. 20:22:04

@21 hónap:

Emberismeret? Hát az ember szilárd meggyőződése, hogy szubjektív benyomása egy embertársáról inkább helytálló, mint nem :-)

Szóval eddigi - futó - benyomásaim alapján nem tűntél antiszociálisnak, na.
süti beállítások módosítása